Nem sokkal délután 17.00 óra előtt már szép számmal gyűltek össze az érdeklődők a helyszínen, az új főtéren található Művészeti Galériában. A művész úr szívesen vezetett körbe mindenkit, közben részletes leírást adva a képekről, megismertetve a kíváncsiskodókat az elsőre talán fel sem tűnő részletekkel is.
Muhi Sándor műveit nehéz kategorizálni, de talán nem is kell: egyszerűen csak el kell merülni a vonalak, a formák játékában és észre kell venni az egységet, amit a legapróbb vonások együttese alkot. Igaz, ami igaz, szükséges némi elvontság, el kell tudni vonatkoztatni a szigorú valóságtól ahhoz, hogy láthassuk, amit látnunk kell, de rövid ráhangolódás után nagyon kellemes meglepetésben lehet részünk.
“Élő környezetünk ma már nem csupán kiindulópont, ihletforrás, hanem ennél lényegesen több, egész lényünket meghatározó, megkerülhetetlen tényező (…). Vízháti Szamolcs legendája az érzések és gondolatok közvetítésének egyik lehetséges módja, tudatosan felépített együttese a tájképeknek, a fotónak és a grafikának. Fotók százai, kisfilmek, bejegyzések tucatjai népszerűsítik elveit, gondolatait, vallanak az ő közvetítésével ember és természet kapcsolatáról. Azóta létezik, amióta kitaláltam, és addig lesz a köztudatban, ameddig hitelesek a közlendői” – olvasható a kiállításra készített katalógusban.
Az alkotó környezetünk szépségeire, a minket körülvevő dolgok különlegességére szeretné felhívni a figyelmet a maga egyedi, változatos módján. Muhi Sándor mindenben talál valami érdekeset, azokban a hétköznapi tárgyakban is, amelyek mellett a rohanó hétköznapokban akár tovább is megyünk. Ettől igazán különleges, amit csinál.